Arany János

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, lapszerkesztő, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára. A magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-jének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában – vélhetően természete miatt – a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-fordításai.

Élete

Az Arany család ősi fészke Köleséren volt, onnan költöztek előbb Szilágynagyfaluba, majd Szalontára; első földjüket és nemességüket Bocskai Istvántól kapták, címerüket I. Rákóczi György adományozta 1634-ben, de ezt elvesztették, amikor Mária Terézia 1745-ben herceg Esterházy Pál Antalnak adományozta a hajdúvárosokat. A nemeslevél birtokában a család 1778-tól pereskedett jussáért, de nemességüket jogi úton sem sikerült visszaszerezniük. 1817. március 2-án született, egy kis házat és kevés földet birtokló család tizedik gyermekeként. (Kilenc testvére közül csak a legidősebb, Sára maradt életben.) Szülei, Arany György (1762 – Nagyszalonta, 1844. január 2.) és Megyeri Sára (1772. november 2. – Nagyszalonta, 1836. augusztus 20.) földművesek voltak. Szüleinek késői és egyetlen fiúgyermeke volt. Születésekor nővére már régen férjhez ment, már gyermeke is volt. Szülei hívő reformátusok voltak. János fiatal korától tisztes szegénységben, de békés és csendes környezetben nőhetett fel. Egészen korán, három- négyéves korában megtanult olvasni, hamuba írt betűk segítségével.

„ Mire iskolába adtak, hova mód nélkül vágytam, már nemcsak tökéletesen olvastam, de némi olvasottsággal is bírtam, természetesen oly könyvekben, melyek kezem ügyébe estek. A tanító, megpróbálván, rögtön, amint felvettek, elsőnek tett osztályomban s e helyet folyvást megtartottam. A többi tanítók és növendékek a nagyobb osztályokból, sőt külső emberek is, csodámra jártak, s én nem egy krajcárt kaptam egy vagy más produkcióm jutalmául. ”

Apja rengeteget mesélt neki a Toldikról, megszerettette vele a magyar népköltészetet és az irodalmat. Tanulékonysága korán feltűnt: mire hatévesen iskolába került, már nemcsak tökéletesen olvasott, hanem bibliai történeteket, énekeket és a könnyű irodalom termékeit is ismerte. Csodagyereknek tartották, és már iskolai évei alatt városszerte ismertté vált verseiről. Páratlan szókincsre tett szert, és a régi magyar nyelv nagy hatást gyakorolt költészetére. A későbbiekben talán emiatt idegenkedett a nyelvújítás és a romantika magyar nyelvre gyakorolt hatásaitól.

A szabadságharc után

A világosi fegyverletétel után nem tartóztatták le, rövid bujdosás után közéleti szerepet nem vállalva visszatérhetett Szalontára. Időközben Tisza Lajos meghívta Gesztre, hogy fiát, Domokost költészetre oktassa. Szemléletének ellentmondásaira jellemző, hogy az elbukott magyar szabadságharcot kétféleképpen tudta értékelni: elégikusan és ironikusan is. Arany a bukás után sem pártolt el a szabadságharc eszméitől. Évnapra című versében (1850) 1848. március 15. megtagadását a Megváltót eláruló Péter gyengeségéhez hasonlítja; a Szondi két apródja a szabadságharc dicsőítése. S ha a Nagyidai cigányokban torzképet rajzol is a szabadságharcról, a gúny csak a vezéreket éri, mert Arany másképp ítélte meg a vezetőket és másképp a népet. 1850-től kezdve megint írhatott, és folyóiratokban leginkább lírai költeményeket publikált. A Bach-korszakban lassan azért hozzákezdett anyagi helyzetének rendezéséhez, a Nép Barátja tiszteletdíjaiból nádfedeles, rozzant, kétszobás parasztházat tudott vásárolni, melyhez volt egy apró gyümölcsöse is. Az 1851. év második felében a nagykőrösi református egyház hívására a Nagykőrösi Református Gimnáziumban a magyar és latin nyelv és irodalom tanárává választották, és az év őszén egész családjával Nagykőrösre költözött. A hely mezővárosi létéből fakadó parlagiasságával feloldhatatlan ellentmondásba került tehetsége, tíz éven keresztül mégis lelkiismeretes és pontos tanár volt. Folyóiratokban rendszeresen publikált, és ebből az időszakból származnak nagyobb művei is. Nagykőrösi tanárként rendszeresebben tanulmányozta a magyar nyelvet és az irodalmat, illetve a világirodalom nagyobb eposzait is újraolvasta. Ez időben néhány értekezést írt az Uj Magyar Museumba is (1854, 1857).